Gyászollak még… Sosem gondoltam volna, hogy a gyász ennyire szép és felemelő is lehet….Két hete tudtam meg, hogy már csak lélekszinten találkozhatunk…ráadásul már másfél éve, hogy eltávoztál…Elmentél 38 évesen… Biztosan jelezted nekem, hiszen 2013 nyarán többször is álmodtam veled, csak a tudatom nem fogta fel, hogy ezek a nagy erejű, szeretetenergiával telített álmok emiatt lehetnek… Nem foglalkoztam vele… Az Iwiw fotóid azt sugallták, hogy boldog vagy. Feleség, gyerek, kertes családi ház, ráadásul jó környéken.Ismerősöktől olykor hallottam, hogy jól menő saját céged is van. Dunaparti családi idill, hattyúkkal a háttérben. Nem volt képem belerondítani ebbe a harmóniába még egy ártatlan cset erejéig sem. A női büszkeségem erősen féken tartott. Jólesett, hogy ismerősnek jelöltél, hogy emlékeztél rám, de egy sort sem írtál. Nem szóltál semmi, így én is csendben maradtam…nem hallottam meg a néma segélykiáltást.Tudod én még majdnem 39 évesen is az a régimódi lány vagyok, aki meghagyja a férfinak a közeledést, és csendben, szó nélkül várja, hogy kedvesen, odaadóan fogadhassa azt… Kérlek ne haragudj rám ezért… Még ennyi év után is bátortalanok voltunk mindketten, csakúgy, mint akkor 1991-ben, tizenévesen…
Nem voltam még 16 éves sem amikor először láttuk egymást. Te pedig épphogy 17 múltál. Ezt persze senki sem akarta elhinni neked, mert a megjelenésed annyira királyi volt, annyira ragyogó, és érett, szívdöglesztő férfit sejtető, hogy minimum 27 évesnek tűntél..
Élénken él bennem az a nyári délután amikor először pillantottuk meg egymást. Tikkasztó hőség volt, a nagyanyám kapuja előtti hídon üldögéltem és éppen egy tiszavasvári csereüdülő diák igyekezett tenni nekem a szépet. A kánikula fejen vágta őt is, lefeküdt a fűbe úgy úgy folytatta a szófosását, miközben a családfájának jobb széle kikandikált a rövidnadrágjából. Te jó ég! Ez nem hord alsógatyát? Már ettől is elég zavarban voltam, és készültem elmenekülni a helyszínről, amikor felnéztem és ülve maradtam…..
Hirtelen egy helyes, magas , jó kiállású félistennel találkozott a tekintetem
– Nahát, miféle “felderítő mérnökök” járkálnak mostanában errefelé? -gondoltam én.
– “Szegény lány”- gondolhattad te, látva a földön heverő, feleslegesen szövegelő, napszítta hódolómat.
Persze pár hét után kiderült, hogy sem felderítő nem vagy, sem mérnök, hanem KRESZ tanfolyamra jársz éppen Kurityánba és eljöttél a szünetben meginni egy kávét a közeli büfébe, ami éppen ott volt nagyanyámék szomszédságában.
Ahová aztán annyiszor elvittél engem is. Sokat üldögéltünk és beszélgettünk ott a kerti asztaloknál. Mivel nem kávéztam, az én koffein adagomról Coca Cola formájában gondoskodtál. Látod mégsem voltunk elég éberek… Nagyvonalú voltál, hatalmas szíved volt, azt pedig meg sem engedted, hogy ne kérjek semmit. Csokik, rágók, apró édességek. Tőled kaptam először Milky Way csokit . Sőt, csak Tőled! Azóta sem kaptam senkitől….
És ezidáig csak Te voltál az egyetlen, aki bátran elém mert állni, bemutatkozni és randevúra hívni. Sem előtte, sem azóta sem volt senki ennyire férfi… Még férjem is úgy lett, hogy egy közös ismerős hozott össze vele…
A ragyogó Oroszlán férfi. Nagyvonalú, büszke, adakozó, törődő, nemes jellemvonásokkal, határozott fellépéssel. Ezidáig az egyetlen voltál, aki mellett valóban azt érezhettem, hogy szép vagyok. Akinek a pillantásában is benne volt, hogy tetszem neki… Napfény voltál a nyiladozó nőiességemnek… Kár, hogy túl hamar tél lett, és hó és halál…
Mindig szeretettel fogok visszagondolni Rád. A fizikai valóságunkban már nem találkozhatunk, de tudom, hogy lélekben közelebb vagy hozzám, mint eddig bármikor, és segíted, vigyázod az utamat. Köszönöm Neked! Talán egy következő életben majd a valóságban is egy pár lehetünk. Egy nem mindennapi “páratlan páros”…
