Kislányként még minden rendben volt…Kávéztam rendszeresen… Na persze csak játszásiból, ahogyan a gyerekek szoktak. Rácsodálkoztam én is a felnőttekre, és lelkesem próbáltam utánozni őket…
Nagyanyám volt a leginkább követhető kávézás témában, mert ő csak kavargatós kávét ivott reggelente. Ami a kiskanálon maradt, azt lenyalogathattam…egy ideig.. Később aztán úgy döntött, hogy inkább beszerez nekem valami gyerekeknek való kávét, nehogy véletlenül még felpörögjek 5 évesen a koffeintől. Rosszul tette… a gyerekkávé egyáltalán nem ízlett. Viszont a kóla annál inkább. És az teljesen úgy nézett ki, mint a kávé… Szinte adta magát, hogy az legyen a kávé ha felnőtteset játszunk. Milyen kár, hogy akkor még nem volt Cocozhi…
Szomszédbeli kis barátnémmal Enikővel szerepjátszottunk ezerrel, imitáltuk a felnőtteket. Kifigyeltük, hogy az óvodában alvásidő alatt az óvónénik is kávéznak. Odahaza azt játszottuk, hogy mi vagyunk az óvónénik, ebédeltettük a gyerekeket, aztán megkávéztunk.
Az étkezőasztal az udvarra kitett hokedli lett, mellé kerültek a kis székek, és sikerült megszereznem nagyanyám vitrinéből két piros színű, fehér pöttyös kávés csészét:
A csésze kicsi volt, a kólát nagyon szerettük, így többször is megkávéztunk egymás után. Sőt! Megkávéztunk mi még a tökfőzelékre is.
Az esős idő sem tántorított el minket. Olyankor mindig kis barátnőméknél játszottunk a hátsó teraszon. A kávét olyankor is elkészítettük természetesen, a következő módon: egy adag föld a játékedénybe, felöntve esővízzel, és máris kész volt kinézetre a Black Coffee elődje. Játék csészékbe adagoltuk és megkínáltuk mamáékat, meg Nórit vele…
…mert “akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd ha egyszer én is nagy leszek”
Kommentek